A 2019. év munkatervébe leírt feladatokat teljesítettük, s azon túl újabbakat is szerveztünk. Kérem, hallgassátok meg bővebb beszámolómat az elvégzett munkánkról. Talán a legrövidebbel kezdeném. A kézműves foglalkozásokat mind...
A nyílt verseny egész éves versenysorozatból és év végi fináléból áll. A Szövetség valamennyi versenyen ranglistapontokat oszt, melyek alapján éves ranglistát vezet, melyet minden hónap utolsó napján közzétesz. A...
Ma, 2012. november 24-én magunkat ünnepeljük. Összejöttünk, és meghívtuk magunk közé a régi, alapító tagjainkat. Ezen a délutánon emlékezünk az elmúlt 20 évre. A szépre, a vidámra, hogy a...
Húsvétkor ér véget az egykor szigorúan betartott negyvennapos nagyböjt, ekkor emlékezünk meg Jézus Krisztus kínhaláláról, és ünnepeljük Krisztus feltámadását, a természet tavaszi újjáéledését. A húsvéti jelképeket feloszthatnánk egyszerűen természeti...
Évet zártunk június végi összejövetelünkön. Évet azért, mert mi is, -akár csak az iskolások – szeptembertől június végéig tartjuk kéthetente a foglalkozásokat, összejöveteleket. Az első félévről korábbi számban már...
Kulcsár János A Rábca-parton rám köszönt a hajnal, S hajamba szórt egy félmarék ködöt, Fácánkakas rebbent fel vad robajjal, Hulló pehelytoll selyme röpködött Keringve még egy percig odafent,...
Ünnepelünk. Augusztus 20-áról emlékezünk meg, mely majd ezer esztendeje a magyarság ünnepe. I. László magyar király 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápai engedélyével I. István király ezüstládába zárt ereklyéit...
„Batyus bál” Napjaink fiataljai csak sejtésekbe bocsátkoznak e szó hallatán: mit jelenthet ez? Mert mint oly sok más, az e szót jelző szórakozás-szórakoztatás is átformálódott a kor új elvárásainak,...
„Végig nagy figyelemmel kísértem az Abdai Hírlapok több hónapon át megjelent rovatát, amelyben a II. világháború abdai áldozatainak életútját ismerhették meg az olvasók Balogh Sándorné írásain keresztül. Hiszen azokról...