Abdai Baráti Kör –„Gyöngyvirág” Nyugdíjas Egyesület Egyesületi hírek – Batyus Farsangi Bál

„Batyus bál”
Napjaink fiataljai csak sejtésekbe bocsátkoznak e szó hallatán: mit jelenthet ez? Mert mint oly sok más, az e szót jelző szórakozás-szórakoztatás is átformálódott a kor új elvárásainak, új szokásainak megfelelően. Pedig egykor figyelemreméltó kis rendezvényekként szervezték a szülők azon gyermekeik számára, akik még nem léphettek be a már nagylányok, a legénykorúvá váló fiúk szüreti, farsangi vagy egyéb zenés összejövetelére. Hazulról hozott finom édességek, kis „batyuba” kötve, kútvízzel és málnaszörppel vegyített üdítők szolgálták a vidám délutáni összejövetelek menüjét, ahol a gramofon érces, recsegő hangjára még táncra is perdülhettek a gyerekek.
Talán ezek a régi, valóban szép emlékek késztették a Nyugdíjas Egyesületet, hogy viccesen mondva, a „második gyermekkorba” lépett tagjaiknak a fent leírtakhoz hasonló zsúrt rendezzenek, a hosszú – néha magányos – esték egyhangúságát feledtetni. Rendezvényük 2011. február 7-én a Községháza Civil termében volt.
S hogy jó volt azon az estébe is nyúló délutánon ott lenni, bizonyítják, bizonyíthatják azok, akik részesei voltunk ennek a jókedvű délutánnak. Az asztalokon szemet-szájat ingerlő finomságok sorakoztak az édestől a sósig, a folyékony nedűkről sem megfeledkezve. A finomságok a „batyukban” otthonról érkeztek. Balogh Sándorné egyesületi elnök vezetésével vidám vetélkedők sora követte egymást. Egy-egy jó válasz, megfejtés mindig elnyerte méltó jutalmát. Az egyesület énekkarának férfi tagjai nótákon keresztül „üzentek” a gyengébb nemnek, miszerint: „Nekik olyan asszony kell, ha beteg is keljen fel…”
Az estébe nyúló, jó hangulatú összejövetel igazi folytatása volt a régi időket is idéző, a címben is írt batyus bálnak.
Pozsgai Győző egyesületi tag
Múzeumi séta
2011. február 10-én délután az érdeklődő egyesületi tagok a győri Xantus János Múzeumban, és az Városi Művészeti Múzeumban jártak.
A Xantus János Múzeumban megismertük az épület történetét, nagy érdeklődéssel jártuk végig a termeket, ismerkedve a tárlókba elhelyezett Győrnek és környékének (köztük Abdának) régészeti emlékeivel. Nagyon érdekes volt, de igazából a néprajzi gyűjtemény volt izgalmas számunkra. El is határoztuk, hogy ide még visszatérünk, hogy el-elnézegetve a kiállított tárgyakat, gyermek-és fiatalkorunkra is emlékezhessünk. Nem is tudtunk mindent megnézni –az időhiány miatt, mert 4 órakor bezárt a múzeum. Még az időszaki kiállítást is – Dinasztiák születése – meg akartuk tekinteni. Nagyon érdekes volt a győri vár történetét bemutató kisfilm. A kiállítótermek pedig bemutatták nemcsak a történelmi családok – Nádasdyak, Pálffyak, Esterházyak – egyéni és családi történetét, hanem az ott látható fegyvereken, festményeken és metszeteken, a mindennapi élet használati tárgyain keresztül egy rég letűnt korszakot is.
A Városi Művészeti Múzeumban (Esterházy-palota) rendkívül érdekes tárlatvezetéssel tekintettük meg a -Képeslap helyett: Tájak és városok képzőművész szemmel – Válogatás a dr. Radnai Béla gyűjteményéből időszaki kiállítást.
A tárlat az 1930-as évek magyar rajzművészetéből mutat be sajátos válogatást. Különösen gazdag táj- és városábrázolás témát feldolgozó alkotásokat láthattunk..
Tárlatvezetőnk érthető és érdekes előadásában megtudtuk: A kiállítás az alkotóművészeket körülvevő környezet ábrázolását, a képzőművészeti műfajoknak ezt az igen kedvelt területét kívánja bemutatni. A művész érzelmi állapotának megjelenítése a tájképábrázolás egyik legizgalmasabb módja. Ezért az itt látható képek egy-egy utazás emlékét, élményét, benyomásait, illetve magyar, francia, itáliai tájakat örökítenek meg.
A kiállításon a múzeum raktárában őrzött rajzgyűjtemény legkiválóbb darabjai szerepelnek.
Láthattunk képeket többek között Bernáth Aurél, Mednyánszky László, Szőnyi István, Tihanyi Lajos, Derkovits Gyula, Egry József alkotásaiból.
Balogh Sándorné
Foto:
https://int.search.myway.com/search/AJimage.jhtml?&n=78494f28&p2=%5EBSB%5Exdm096%5ETTAB02%5Ehu&pg=AJimage&pn=3&ptb=8CB18E4D-2E55-44BF-A9B2-0AA94512D8C3&qs=&searchfor=bus%C3%B3j%C3%A1r%C3%A1s&si=EAIaIQobChMI0oS16uCC3AIViox3Ch02NANjEAEYASAAEgL6bPD_BwE&ss=sub&st=tab&tpr=sbt&trs=wtt&ots=1577641004689&imgs=1p&filter=on&imgDetail=true